2009-01-23 19:29:08

A jenhitel, a válság és ha a menekülési érték is változik

Emelkedtek a banki kamatok, jutalékok és a költségek, a hitelbírálati idő is jelentősen nőtt. Egy-másfél hónapba is beletelik, míg megszületik a döntés, a jelzáloghiteleknél pedig megnőtt az önerő mértéke. Az ingatlan úgynevezett menekülési értéke (az az érték, amit a bank figyelembe vesz, ha az ügyfél nem fizetne) a korábbi 80-90 százalékról mára 65-75 százalék körülire esett.

A forintalapú hitelek továbbra sem versenyképesek, hacsak nem támogatottak, így a hitelt felvevők megmaradtak az euróalapú kölcsönöknél.

Nemcsak az árfolyamveszteség érintette kellemetlenül a jenhiteleseket, hanem az elmúlt hónapok gazdasági válsága is. Emiatt az ingatlanok ára lejjebb ment. A válság előtt, az ingatlan menekülési értékének 65 százalékáig nyújthatott a bank kölcsönt. A globális válság hatásai miatt ezt a feltételt is szigorította a bank, s immár csak az ingatlan menekülési értékének 50 százalékáig adható a hitel.

A devizahitelesek közül most azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik japán jenben adósodtak el. Az árfolyamváltozás okán aki tavaly nyáron például 10 millió forint ingatlanhitelt vett fel japán jenben, az most 17 millió forinttal tartozik a banknak.

A nagy kockázat miatt jenhitelt már kevés bank folyósít, ha mégis, csak szigorú feltétek mellett. Aki nem tudja fizetni az akár 70 százalékkal megnövekedett törlesztő részleteket, az komoly bajba kerülhet, ha ugyanis az értékesített ingatlan nem fedezi a hitelt, akkor az adóst újabb befizetésekre is kötelezheti a bank!

Adódik a kérdés: a bank a hitel ajánlásakor felkészítette-e az ügyfelet arra, hogy a jenhitel ekkora kockázattal jár? Az írott szerződés egyik mondata figyelmeztet arra, hogy a jenhitel fokozottan rizikós. Ha a szerződést aláírták, akkor ezt tudomásul vették.

A szignózott szerződés szerves részét képezi az általános üzletszabályzat, ami tartalmazza, hogy a banknak milyen esetben van lehetősége a hitelfeltételek korrekciójára.

A bankfelügyelet a sajtón keresztül az elmúlt évben többször figyelmeztette a pénzintézeteket és ügyfeleiket a jenhitel fokozott veszélyeire. A PSZÁF úgy vélte, hogy az ügyfeleknek a jenhitel esetében fogalmuk sincs a vállalt rizikó nagyságáról.

Amiért mégis sokan mellette döntöttek: a többi devizanemhez képest 15-20%-kal alacsonyabb törlesztő részletű hitelhez juthattak.

A japán jen árfolyama azonban gyakran, és a többi devizához képest nagyobb mértékben ingadozik, emiatt előre nem kiszámítható, és nagyobb mértékű bizonytalanságot jelent a többi devizahitelhez képest.

Megoldás ha átváltod? Jól gondold meg.

Láthattuk a reklámokban is, hogy a jenhiteleknél megengedik a bankok, hogy átválthass másik devizanemre a futamidő alatt, vagy csak az adott havi törlesztő részletedet rosszabb árfolyam esetén másik devizában törleszhesd.

Ez a valóságban azért nem ennyire egyszerű.

Átváltás esetén általában 2 héttel előbb be kell jelentened az átváltási szándékodat. Ennyi idő alatt megint annyit változhat az árfolyam, hogy többet is bukhatsz a dolgon, mint amennyit elsőre gondoltál.

A másik fontos tudnivaló, hogy az átváltás nagyon is sokba kerül.

Ennek oka, hogy japán jenről nem lehet közvetlenül másik devizára átváltani, hanem először forintra történik az átváltás, majd forintról a választott devizára.

Így az átváltás jelentős többletköltséget jelent, hiszen a kettős átváltás költségét, illetve a vételi és eladási árfolyamok között különbözetet is meg kell fizetned.

Jó, ha ezt is szem előtt tartod, amikor azt hallod, hogy az átváltás ingyenes!

A jenhitel a bankok számára épp olyan nagy kockázatot jelent, mint neked, „mezei” hitel felvevőnek.

Hogyan csökkentették a bankok a kockázatukat?

Először is a magasabb kockázatot az is jelzi például, hogy van olyan bank, amely a felvett hitelösszeg 160%-ára jegyzett be jelzálogjogot a fedezetül felajánlott ingatlanra.

Ezzel próbálta azt a kockázatot csökkenteni, hogy egy nagyobb mértékű árfolyammozgás esetén is az ingatlan még mindig elegendő fedezetet nyújtson a felvett hitel összegére.

Ezen kívül az is jelzi a kockázatot, hogy a finanszírozási arányok általában alacsonyabbak a jenhiteleknél, azaz az ingatlan értéke alapján kevesebb hitelösszeget vehettek fel, mint más devizánál.

Svájci frank alapú devizát ma már csak kevés bank nyújt, de vannak kivételek, de nemcsak a devizanemet, hanem a futamidő hosszát is érdemes bölcsen megválasztani.



Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Tovább »

2008-11-26 15:40:27

Mentőöv vagy mégsem?

Akadnak olyan adósok, akiknek a válság előtt 50 ezer forint volt lakáshitelük törlesztő részlete, míg most ez közelíti a 100 ezer forintot. A kormány által dobott mentőöv sok esetben pedig egyáltalán nem segít.


 

A hitelesek "elvesznek a pénzügyi útvesztőben": nem értik, miért emelkedett meg drasztikusan a törlesztő részletük, és nem tudják milyen lehetőségeik vannak

Habár a bankok most már a szerződésmódosítások után nem számítanak fel külön díjat, az az adós például aki nem tudja meghosszabbíttatni futamidejét, akinek már így is eléri a 35 évet, de azoknak sem biztos, hogy megéri ez a lépés, akiknek esetleg rövidebb a futamidejük a maximálisnál.

Kérheti esetleg a megszorult ügyfél a törlesztés felfüggesztését is, ez azonban azért nem jó megoldás, mert ilyen esetben a türelmi idő végén az ügyfélnek egyben kell befizetnie az elmaradt összeget.

A bankok egyébként törlesztési nehézségek esetén egyedi döntés alapján módosítják csak a hitel lejáratát, vagy függesztik fel a törlesztést, vagyis az egyedi elbírálás feljogosítja a bankot a kérelem elutasítására.

 

Újra egyeztetnek a magáncsőd bevezetéséről a minisztériumok.

 

A magáncsőd intézményének bevezetése eddig is indokolt lett volna , de most, a pénzügyi válság berobbanásával különösen aktuális lenne.

 

A magáncsőd lehetőséget adna azoknak, akik eladósodtak - legyen szó lakáshitelről, autóról vagy közüzemi számlákról -, és nem tudnak fizetni; hogy "ne maradjanak adósok életük végéig".


Az intézmény lényege, hogy mielőtt végrehajtásra kerülne a sor, a bíróság felszólítja a feleket, hogy tárgyaljanak. Megegyezhetnek abban, hogy a hitelező átütemezi a visszafizetést, alacsonyabb részleteket ad, vagy elengedi a kamat egy részét, esetleg egy időre felfüggesztik a visszafizetést.


Ha nem sikerül megegyezni, akkor a bíróság hoz egy határozatot, figyelembe véve az adós körülményeit, amiben megszabják, hogy hány év alatt havonta mekkora összeget kell visszafizetnie.


Ha szükséges, a bíróság alkoholelvonó terápiára, munkavállalásra, adósságkezelőkkel való együttműködésre is kötelezheti az adóst. Ha teljesíti a feltételeket, a megszabott idő letelte után a hitelből fennmaradó rész nem jár a hitelezőnek, az adós felszabadult.


A magáncsődről 2001-ben készült már egy törvénytervezet, de végül nem került a kormány elé. Később, 2004-ben Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium akkori államtitkára kezdeményezte újra a bevezetését de akkor nem lett semmi a kezdeményezésből.


Most az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatása szerint a magáncsődről szóló törvényjavaslat tárcák közötti egyeztetése zajlik. Ezt követően, várhatóan január végére, az elkészült tervezetről átfogó tájékoztatást ígérnek.


Világgazdaság írása szerint, eltörölnék vagy 35 évről 40-re emelnék a lakástámogatás korhatárát, a módosítások tavasszal kerülnének az Országgyűlés el a kormány részéről.


Az úgynevezett szocpol-támogatás módosításáról szóló híreket nem erősítették meg, a kabinet a szabályozás átalakítására készül, többek között a korhatár tekintetében.
Az egyik változat szerint egy az egyben megszüntetnék a támogatás igénybevételének jelenleg 35 éves korhatárát, a másik szerint pedig 40 évre emelnék azt.


A kormány (pontosabban a kabineten belül ezzel foglalkozó szakemberek) ugyanis úgy ítéli meg, hogy a 35 éves korhatár már nem életszerű, hiszen a gyermekvállalási időszak kitolódása miatt sokan eleve elesnek a lakástámogatás lehetőségétől, az 5 milliós és 15 milliós összeghatár ugyanakkor nem módosulna.


Bár egyes hírek szerint a javaslatokról már folyik az egyeztetés a pénzügyi tárca és az államkincstár között, felsőbb szintű egyeztetések még nem folynak a javaslatról.


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Tovább »

2008-10-31 12:23:19

Mit tehetsz ha devizahiteled van?

A devizahitelezés térvesztésének okai között szerepel az is, hogy a pénzintézetek kockázatkerülőbbeké váltak. A térségben az utóbbi időben jelentősen megnőtt az igény a svájci frankra, s ezzel párhuzamosan nőtt az ár is.

Mivel az elmúlt hetekben Európában a fokozódó bizalmatlanság hatására befagyott a bankközi hitelek piaca, a pénzintézetek nehezebben jutnak forráshoz, mint korábban. Ez is közrejátszik abban, hogy a magyar bankok igyekeznek háttérbe szorítani a svájcifrank-hitelezést.

Az euróval azért könnyebb a helyzet, mert az a hazai piacon is beszerezhető: a Magyar Nemzeti Bank ötmilliárd eurós hitelkeretet kapott az Európai Központi Banktól, ezzel a pénzzel a kereskedelmi bankok devizaellátottságát kívánja bővíteni a jegybank.

Két éve a devizahitelesek már egyszer megtapasztalhatták a forint mélyrepülését: akkor fél év alatt több mint tíz százalékot esett a forint árfolyama, a bankok inkább szűkítik a kereteket, és a devizakölcsönnel rendelkezők sem számíthatnak túl sok jóra, 20-30 százalékos törlesztőrészlet-emelkedés valószínűsíthető, de nem zárható ki az sem, hogy extrém esetben ezt meghaladóan, akár a duplájára emelkednek a havi költségek.

A bankok többsége továbbra is kínált devizahiteleket: így egyebek mellett elérhető svájcifrankalapú kölcsön az Unicreditnél, az Ella Bank ( immár AXA ) az Allianz Banknál vagy a Budapest Banknál.

Igaz, majd mindenhol lassították az ügymenetet. A frankhitel egyelőre még a K & H Banknál is elérhető, de már erősen megválogatják az ügyfeleket, s az 5 százalék önerős kölcsönök befogadását is szüneteltetik, legalább 20 százalékos önrészt várva el a leendő adósoktól.

Elkészült a kormány mentőcsomagja, melynek lényege annyi, hogy különböző szerződésváltoztatási lehetőségek, hogy ezek most ingyenesek lehetnek.


A futamidő meghosszabbítása, fix törlesztő részlet rögzítésével.

Amennyiben a családi kasszád mínuszba sodorná a magasabb törlesztő részlet, ez egy hasznos lehetőség.

Összességében nagyobb a terhed, többet kell a banknak visszafizetni, tovább tart a törlesztésed.

A devizahitel forinthitelre váltása

A jövőbeli árfolyamkockázat veszélye megszűnik. Ki lehet választani olyan pillanatot, amikor viszonylag erős a forint, a későbbi forintgyengülésnél már nem szenveded el az árfolyamkockázatot.

Amikor gyengül a forint, egy átváltás éppen egy kellemetlen árfolyamszintet konzervál. A forinthitelek kamata a magyar kamatemelés után már akár nagyobb is lehet, mint a svájcifrank-hitel kamata. Ha nem viselted jól a törlesztő részlet drágulását (átlagosan 10-12 százalékkal), akkor  ez a garantált tehernövekedés nem segít.

Előtörlesztés, vagy végtörlesztés.

Ha van  lehetőséged végtörlesztéssel magad mögött tudni a hitelt, megszabadulhatsz az árfolyamkockázattól.

Túlzott kockázatot vállalhatsz ha erődön fölül megfeszítve előtörlesztesz, vagy visszafizeted a hiteleid. Recesszió idején fontos lehet a vésztartalék, nő a munkanélküliség esélye.

Előzetesen nem mérhető fel, hogy az aktuális árfolyamok, a későbbi árfolyam- és kamatalakulások, és a végtörlesztés díja alapján megéri-e a végtörlesztés.

Azt mindenképpen érdemes meggondolni, hogy ha van végtörlesztésre  lehetőséged, vagyis van mozgatható pénzed, akkor a rendelkezésre álló eszközökkel fedezésre is van lehetőséged.

A jelenlegi nyomott árak mellett érdemes lehet nem előtörleszteni, hanem kialakítani egy euróalapú befektetési jegyes portfóliót.

Ez a befektetés nemcsak fedezetet nyújt az árfolyamkockázatra (a svájci frank és az euró aligha szakad el végletesen egymástól), de a hosszabb időtáv miatt többet termelhet, mintha  előtörlesztéssel megszabadultál volna a havi törlesztésektől.

Felfüggesztés

Ha önhibádon kívül  munkanélkülivé válsz vagy egészségügyi ok miatt nem tudsz ideiglenesen törleszteni, annak a bankok a jelenlegi eljárásnál rugalmasabban hajlandóak csökkenteni, vagy akár teljesen felfüggeszteni a törlesztéseit.

A terhed nem csökken, csak eltolódik. Ha költsége is van a moratóriumnak, akkor nehezedik is.


Az év elején is 160 forint volt egy frank, vagyis a svájci frankban eladósodott lakosság 2008 őszéig általában az eredetileg tervezett havi törlesztő részleteinél kisebb teherrel találkozott.

Gyanítom, hogy nagyon kevesen tették el ugyan a forintban megspórolt havi törlesztő részletek megfelelő részét a nehezebb időszakokra, de azért a svájcifrank-hitelek a kedvező árfolyam-változás miatt jó üzletnek bizonyultak eddig.

Ha korábban egy kicsit tájékozódtál, a rendkívül komoly elkötelezettséget jelentő eladósodásod körülményeiről, biztosan ismerős fogalom az  árfolyamkockázat, ami  a havi törlesztő részletek esetleges emelkedésével is párosulhat. Ennek a kockázatnak egyik megjelenésével találkozhattál most.

A forintárfolyam biztosan sokat fog még mozogni. Ha tartósan sokat romlana, akkor valóban lehetnek problémás ügyfelek, de maguk a bankok is együttműködők lesznek.

Inkább a futamidő meghosszabbítását fogják szorgalmazni, nem pedig a kényszerlikvidálásokat.

Nem kell pánikba esned ha jelenleg is devizahiteled van de érdemes azért a lehetőségeidet felmérned, ám sokat megelőző jelleggel már nem lehet tenni.

Tovább »

2008-10-13 15:47:21

Az MKB bizonytalan időre felfüggeszti az EUR és CHF alapú hiteleit

 A forint árfolyamának utóbbi hetekben - és különösen a múlt hét végén - tapasztalt, számottevő gyengülése, valamint a korábbiakhoz képest jelentős volatilitás minden eddiginél bizonytalanabbá teszi a jövőbeni árfolyamra vonatkozó várakozásokat.

Mivel a jelenlegi piaci környezet fenyegető árfolyamkockázatot hordoz az ügyfelek számára, az MKB Bank Igazgatósága 2008. október 10-i ülésén úgy döntött: annak érdekében, hogy ügyfeleiket megvédjék az árfolyamok kiszámíthatatlan alakulásának következményeitől, 2008. október 13.-ától kezdődően az MKB Bank határozatlan időre felfüggeszti az EUR és CHF alapú, lakossági és vállalati hitelek igénylésére vonatkozó új kérelmek befogadását.

Az Igazgatóság döntése természetesen nem érinti azokat a már befogadott CHF és EUR alapú hiteleket, amelyekhez  a Banknak jogi kötelezettségvállalása kapcsolódik.

A döntés kiterjed:

-a deviza alapú lakossági és kisvállalati ingatlanfedezetű és fedezetlen hitelekre,

-a deviza és forint alapú lakossági lombard hitelekre,

-az óvadéki betét devizanemétől eltérő devizában folyósítandó lakossági és kisvállalati betétfedezetű hitelekre (azonos devizanemű óvadéki betét esetén továbbra is),

-a kisvállalati bankgaranciára, amennyiben a betét és a garancia devizaneme eltérő.


A vártnál jobban elhúzódó és a reméltnél súlyosabb globális pénzpiaci krízisre az MKB Bank felkészült, tőkehelyzete és likviditása stabil, anyabankja pedig továbbra is biztosítja az MKB Bank részére szükséges pénzügyi forrásokat. Az átmeneti időszakban az MKB Bank HUF alapú hitelekkel áll lakossági és vállalati ügyfelei rendelkezésére.

Tovább »

A blog rövid leírása

Gondoltad volna, hogy Te is önhibádon kívül beleeshetsz egy olyan pénzügyi csapdába, amelyeket ha nem ismersz, de amit el kerülhetnél,akkor garantáltan kevesebb idődbe és pénzedbe kerüln

Rólam

Alig van ma Magyarországon olyan ember akinek élete során ne lenne szüksége hitelre. Ha az elkövetkező 20 évben nem akarsz reggeltől estig gürcölni a törlesztő részletek kifizetéséért anélkül, hogy megengedhetnél magadnak olyan kilengéseket mint egy mozijegy vagy egy éttermi vacsora, akkor nincs más dolgod csak vegyél részt a " Szerződéskötés előtt " hitel tanfolyamon most még INGYENES: http://www.hapenzugyek.hu és garantáltan használható tudás birtokába kerülsz, amely Neked is készült, ha komolyan és felelősséggel gondolkodsz.

Blogroll

Archívum

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.hiteltanacsadas.blogter.hu/